Videotréneri munkammal és Drops (izzasztókunyhó kerekeken) használatával szeretném elérhetôvé tenni és felhívni a figyelmet arra, hogy a megoldás a titkos formula mi magunk vagyunk.

A testi-szellemi-lelki egyensúly kialakításának képessége mindenkiben ott lakozik.

Szívesen kísérem el erre az útra mindazokat, akik megtisztelnek azzal, hogy bepillantást engednek kétségeik és elakadásaik világába, hogy együtt alakítsuk át ezeket élményekké és tudássá, ami védőpajzsként és eszközként szolgál a soron következő nehézségek leküzdésében.

 

Viszló Sára

Szociálpedagógiát, majd szociális munkát hallgattam az egyetemen. Kezdetektől foglalkoztatott az emberi természet, szociálpszichológia, a személyiségpszichológia, azon bellül is a fenomenológiai megközelítés.

Gyermekvédelmi tanulmányaimat önkéntesmunkával egészítettem ki halmozottan hátrányos helyzetű családokkal foglalkozó szervezeteknél.

Családgondozóként a Családok Átmeneti Otthona szolgáltatás keretein belül dolgoztam,  empowerment, személyközpontú megközelítés és problémamegoldó modell elvei alapján, otthontalanná vált családokkal.

A velük való munka nyilvánvalóvá tette számomra, hogy a gyerekek testi, lelki, érzelmi és értelmi fejlődéséhez szükséges erőforrások kialakítása hosszú távon és preventív módon, családi környezetben a legcélravezetőbbek.

Tapasztalataim azt mutatták, hogy a szülôk jólléte a köztük lévô kapcsolat határozza meg a családi kohéziót.

A szülôk tudására és erőforrásaira szeretném helyezni a hangsúlyt munkámban, támogatni ôket abban, hogy a nehéz pillanatokból is erôt meríthessenek.  

Úgy döntöttem továbbtanulok, hogy Videotréner lehessek. Így egy élményalapú és gyakorlatorientált módszerrel tudok dolgozni, ami edzi a szemet, a látást. Abban segít minket, hogy tudatosan tudjunk kapcsolódni önmagunkkal és másokkal, a meglévő erőforrásaink és tudásainkat alapján, ezeket használva.

 

Utazásaim és tanulmányaim során gyűjtött személyes tapasztalataim azt igazolják, hogy a testi-szellemi-lelki egyensúly átéléséhez elengedhetetlen a megfelelő légkör és környezet kialakítása.

Egy olyan biztonságos közeg, ahol a sejtjeinkben raktározott élmények életre kelhetnek, rezgô mozgást végezhetnek, így transzformálódhatnak tudássá. Így kezdetem el megismerkedni a gőzfördők és szaunák világával. Ezt a gyakorlatot integrálva a a napjaimba láttam, hogy tökéletesen kiegészíti a videotréneri munkámat.

Az izzasztókunyhó kerekeken ötletet Drops névre kereszteltem. Ez a természetközeli élmény izzadsagcseppek formájában hagy nyomot az átalakulásról, a szupererônk megszerzésérôl.

 

A boldogabb, kiegyensúlyozottabb és érzelmileg rugalmasabb szülők boldogabb, kiegyensúlyozottabb és érzelmileg rugalmasabb gyermekeket nevelnek és ezt hagyományozzák a következô generációra is.

Ez az alappillére a boldogabb, kiegyensúlyozottabb és érzelmileg rugalmasabb társadalomnak!

Add comment

Comments

There are no comments yet.